Ő lesz Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri!
2015. április 27. írta: Emőkei J. László

Ő lesz Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri!

Rácz László zenésznek készült, mára még is ő lett Szeged egyik legkarakteresebb komikusa. Örökké mosolygós joviális karakterét jól ismerik a Pinceszínház nézői. Bár súlyos drámai szerepekben is megmutatkozott már, még is leginkább hol harsány, hol visszafogottan szarkasztikus humorával vált a felnőttek és a gyerekek között egyaránt népszerűvé. Pályára kerüléséről így vall a SZEGEDma.hu oldalán:

"Jó 10 évvel ezelőtt olvastam az újságban, hogy humorista kerestetik a Pinceszínházban. Addig is írtam különféle humoros dolgokat, ökörségeket nagy sikert aratva baráti körben. Az egyik írásommal lementem. Megnyertem a Chat-Noire – Fekete Macska Humorfesztivált, majd Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Irodája vezetőjének segítségével jelentkeztem a fővárosi Komédium Színházban meghirdetett nemzetközi humorfesztiválra. Szerzői-előadói kategóriában indultam, ami azt jelenti, én írtam és én is adtam elő a negyedórás műsorszámot. A legjobb helyen végeztem. Ugyanebben az évben Kancsárék felkértek, mi lenne, ha színészként elszegődnék hozzájuk a Pinceszínházba. Csemer Géza roma szerző A négy lópatkó című mesejátékában debütáltam rögtön kettős szerepben, én játszottam az Istent és az ördögöt is. Feladta a leckét rendesen."

(kép: SZEGEDma.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://kemenykalap.blog.hu/api/trackback/id/tr57400484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása