Három a kislány, de legalább kettő!
2015. május 06. írta: Emőkei J. László

Három a kislány, de legalább kettő!

1970-girls-fashion-01_2.jpg

Csukás István nem bánt bőkezűen a női figurákkal, amikor a Keménykalap és krumpliorr regényt írta. Ez már a filmváltozatnál is feltűnt, ezért lett Péterből, a torokfájós kisfiúból a sorozatban Péterke, és kislány. A színpadi változat során áldozatul estek a dramaturgiának a családtagok, így további női szerepeket vesztettünk el. Felmerült azonban, hogy mi lenne, ha a Vadkacsa őrs egy másik tagja is lány lenne? Nem kell sokáig tanakodnunk, hogy ki volna erre a legalkalmasabb! Természetesen Marci, a keménykezű őrsvezető! És máris kész a képlet! Az egyik lány beteg, a másik pedig megszervezi neki a szórakozást a szünetre! A fiúk pedig lelkesen sertepeltélnek, hogy örömet okozzanak a lányoknak. Pont, mint az életben.  Szokjuk meg tehát, hogy Péternek ez csupán a vezetékneve. A keresztneve legyen, mondjuk Barbara. Marci pedig teljes néven Kertész Marcella! És kész! A jelmezterveik pedig itt láthatóak alant.

Péter (Barbara) legtöbbször egy hálóingben mutatkozik, hiszen otthon kényszerül feküdni.

Gyógyultan pedig a pöttyös vonalat erősítve, így készül a Hörömpő Cirkusz bemutatójára:

05b7_2_big.jpg

Marci (Marcella) a dinamikus irányító:

il_340x270_693567049_omda.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kemenykalap.blog.hu/api/trackback/id/tr247433956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása